2013. november 23., szombat

Bohém barangolás (5)

A Cionizmus nyomában (I.)








Ahogy mondják, evés közben jön meg az étvágy. A bohémok társasága is, a rövid tel-avivi városnéző séták után újabb, komolyabb kihívásokra vágyott, így november 23-án egésznapos autóbusz-kirándulást tettünk. Közel harminc vállalkozó kedvű utazó indult el szombat reggel a tel-avivi vasútállomásról, hogy Dan Diamant idegenvezető és a buszvezető Uzi segítségével egy érdekes és kellemes napot töltsön el együtt.

A túra az idei bohém barangolások „A Cionizmus rövid története – élményeken keresztül” című sorozatának első állomása volt. A sorozat autóbusztúráin a résztvevők nyomon követhetik majd a cionizmus történetének főbb eseményeit és helyszíneit.

Az első túra témája a zsidóság életét követte végig a Szentföldön a modern kor előtt. Sokakban az a kép él, hogy miután a rómaiak i.sz 70-ben elfoglalták és lerombolták a jeruzsálemi Szentélyt, egyszerre megszűnt a zsidó élet Izraelben, és ez a helyzet csak a XIX. század végén, a modern cionizmus megjelenésével változott volna meg. Mint a túra résztvevői a helyszínen meggyőződhettek róla, ez nem pontosan így van.

Utunk első állomásaként a Cipori Nemzeti Parkba látogattunk el. Cipori a római korban, az i.e. első században lett Galilea fővárosa. Jelentős zsidó lakossága volt, fénykorát az i.sz. második században érte el, Jehuda Hanaszi zsidó bölcs idejében, aki ezen a helyen szerkesztette meg monumentális művét, a Misna hat kötetét.

Először Cipori jó állapotban megmaradt víztározóját és föld alatti vízvezetékét néztük meg. A sötét alagútban a zseblámpák fényénél mindjárt családiasabb lett a hangulat. A folytatásban a város fő utcáit, majd épületeket és gyönyörű padlómozaikokat tekintettünk meg. A dombon az ottomán kori erőd tetejéről Alsó Galilea csodálatos panorámájában gyönyörködhettünk. Végül az i.sz. ötödik században épült zsinagóga különleges mozaikpadlóján zsidó, görög és bibliai motívumokat is felfedezhettünk.
 

 

Utunk következő állomása az Arbel hegy volt. Az ott található ókori zsinagóga romjai megtekintése után nagy kalandba vágtunk: csapatunk leereszkedett az Arbel és a Nitai hegy közötti völgybe. A meredek, sziklás hegyoldal sokaknak nem volt könnyű terep, de egymást segítve hamar leértünk a hegy aljához, ahonnan már kényelmesebb út vezetett tovább. Útközben számtalan, a hegyoldalon jóízűen legelésző marhával találkoztunk, de a társaság néhány tagja szerencsére biztosított bennünket, hogy teheneket látunk, nem vad bikákat.

A völgy alján várt ránk az autóbusz, és bevitt minket Tiberiás városába. Tiberiás is fontos szerepet játszott a zsidó életben, itt szerkesztették a Jeruzsálemi Talmudot, itt találták fel a ma is használatos héber magánhangzó pontozást. A tiberiási zsidó közösség egészen a tizedik századig fennállt, mindaddig, amíg a város egy földrengés során teljesen romba nem dőlt. Később, már a tizenhatodik század közepétől újabb és újabb zsidó közösségek telepedtek le és élnek itt mind a mai napig. A hangulatos régi házak közt elsétáltunk a Kineret-tó partjára, ahol a túra végén az alkonyi fényben élvezhettük a tavat körülölelő hegyek látványát.

 

További képeket a kirándulásról itt találtok:

https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.755598154454554&type=1

valamint az esemény meghívóján:

https://www.facebook.com/events/678289318871198/?ref_dashboard_filter=calendar

2013. október 31., csütörtök

Ping-pongban és bulizásban is bajnokok vagyunk!




Október utolsó napján új helyszínen, a Wizo különtermében gyűlt össze a csapat. A kora délutáni kezdést kicsit megakasztotta a petah tikvai forgalom, de végül minden a helyére került és Dan Diamant és Annamari hathatós segítségének köszönhetően megkezdődhettek az első országos Bohém ping-pong verseny selejtezői. A vártnál kevesebben jöttek el a versenyre, s ahogy lenni szokott a legmesszibbről érkezők futottak be legelőször :-)

Eilatot hét fős társaság képviselte, fantasztikus teljesítménnyel, a férfi (Nagy Levente Edy) és női (Dékán Judit) bajnokunk is a soraikból került ki. Ashdodról Hausz Fischer Panni, a Merkazból Annamari Diamant Besnyő és Erős-Hajdu Szilvia voltak a női versenyzők, a fiúk közül a Merkazból Dan Diamant, Érháti Gábor, Schermann Gábor, Alex Gábor, Erős Csaba törtek a bajnoki címre. Egyelőre kevés sikerrel, de talán majd legközelebb, az eilati visszavágón.

A versenyt egy fantasztikus bulival zártuk, ahol jól megmozgattuk az eilati csapatot.


Képeket itt láthattok a versenyről:

https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.744080665606303&type=1

A buliról pedig itt:

https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.741501679197535&type=1

2013. október 19., szombat

Bohém barangoló 4. Tel Aviv tengerpartján

 

A Bohém Barangolók az idei október egyik vasárnapján Dan Diamant idegenvezető segítségével a tel-avivi tengerparttal ismerkedtek meg. Az időjárás-felelős nagyon jól végezte a dolgát, napos de nem túl meleg időben sétálhattunk. Nagyon sokan járnak a tengerpartra fürödni, sétálni, egy sört meginni, vagy esetleg randevúzni, de érdekes kicsit megismerni a hely egy másik arcát is.

A társaság a Jarkon folyón átívelő gyalogoshíd mellett gyülekezett. A törzstagok mellett új résztvevők is feltüntek, és jónéhány gyerek is eljött.

Először a Jarkon folyó torkolatához mentünk és megpróbáltuk megállapítani, hogy merre is folyik ez a folyó. Mivel a Jarkon folyó eredeténél, Ros Haajin mellett, az Izraeli Vízművek a víz nagy részét az országos vízhálózatba szivattyúzza, így ez nem is volt olyan könnyű feladat.

A mellettünk levő magas kémény a Reading erőmű része. Megtudtuk, hogy az erőmű és az egyik közeli ramat-avivi utca névadója nem más mint Reading első márkija aki 1860-ban Daniel Isaacs (vagy magyarosan Izsák Dani) néven látta meg a napvilágot, egy londoni zsidó szőrmekereskedő fiaként. Mint jogász és politikus szép karriert futott be a Brit Birodalomban, egy időben India kormányzója is volt. Mint aktív cionista az Izraeli Elektromos Művek egyik alapítója volt és így róla nevezték el az egyik első nagy erőművet.

A Wauchope gyalogoshídon átkelve a tel avivi kikötőbe értünk. A harmincas években épült kis kikötő fontos szerepet játszott a város életében, ma pedig népszerű szabadidő és szórakoztató központ. Az elfáradt sétálók az itt található kedves piacon ehettek, ihattak.

A parton továbbmenve a Hilton szálloda melletti parkban szabadtéri szoborkiállítást és egy régi arab temetőt tekintettünk meg. Az egyre melegebb idő sem tántorította el a bohémokat. A Dan szálloda mellett kiderült, hogy 1933-ban innét indult utolsó útjára Haim Arlozorov, mielőtt az akkor még elhagyatott tengerparton meggyilkolták. Ez a politikai gyilkosság nagy port vert fel annak idején. Kevesen tudják, hogy a gyilkosság feltételezett indítéka az volt, hogy Arlozorov a náci Németországgal tárgyalt a kivándorló zsidók vagyonának a kimentése céljából. Ezt a tárgyalást sokan egyfajta árulásnak látták. Gyanuba keveredtek jobboldali cionisták, arabok, németek, angolok, de tulajdonképpan ma sem tudjuk, kik voltak a gyilkosok.

Utunkat a London téren fejeztük be, ahol az illegális bevándorlásnak szentelt emlékművet nézhettük meg. Megismerkedtünk azzal a küzdelemmel amit a palesztinai zsidó közösség vívott az angol bevándorlási politika ellen és néhány hajó útjának hősies történetével is.

A mintegy háromórás út után mindenki megérdemelte az otthoni pihenést és a jó ebédet.

További képeket itt találtok:

https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.744079235606446&type=1
 

 

2013. augusztus 29., csütörtök

Bohém barangoló (3.) - Esti séta Tel Avivban




Augusztus utolsó csütörtökén a Rotschild fasorban találkoztak a Bohém barangoló sorozat következő állomásának résztvevői. A csaknem harminc fős társaság elsősorban a Merkazban élőkből gyűlt össze, de még Karkurból és Karmielből is érkeztek lelkes érdeklődők. Idegenvezetőnk ismét Dan Diamant volt.


A rövid ismerkedés után elkezdődött a városnézés. A csapat először Tel Aviv első, egykor egész Ázsia és Afrika legmagasabb felhőkarcolójához, a Salom toronyhoz sétált el. Sokan jártak már erre, de kevesen ismerik az épület földszintjén a két hatalmas színpompás mozaikot Nachum Gutman illetve David Sarir alkotásait, melyek Jaffo és Tel Aviv történelmét mutatják be. Ugyan itt régi fotók, makettek örökítik meg Tel Aviv történetét a kezdetektől, az első lakónegyed, az Achuzat Bait megalapításától 1909-ben, napjainkig.

A Herzl és az Achad Haam utcák sarkán egy kis régi, egyemeletes ház áll, mellette pedig egy ultramodern sokemeletes irodaház magasodik. A régi ház, a méltatlanul elfeledett Akiva Arje Weisz, Tel Aviv megalapítójának a háza, az Achuzat Bait egyik első épülete. Az 1990-es évekre teljesen leromlott lakóépület felújítása volt a feltétele annak, hogy a vállalkozó engedélyt kapjon a mellette álló magas, modern irodaház felépítésére. Ez az érdekes kapcsolat több más helyen is megfigyelhető Tel Avivban, egy gyönyörű kis egyemeletes ház mellett egy harminc emeletes felhőkarcoló.

Visszatérve a Rotschild fasorra Nachum Gutman egy másik mozaik alkotásával ismerkedtünk mely szintén a város történelmének érdekes pillanatait ábrázolja.

Utunkat a Rotschild fasoron folytattuk. Meir Dizengoff, Tel Aviv polgármesterének lovas szobra a volt lakóháza előtt áll, mely épület arról híres hogy itt írták alá Izrael függetlenségi nyilatkozatát. A fasor menti szépen felújított eklektikus stílusú házak közül a legérdekesebb a Levin ház, melyben egykor a Szovjetunió izraeli követsége kapott helyet. 1953 elején zsidó aktivisták robbantást hajtottak végre a szovjet követség ellen, a Szovjetunió illetve Sztálin zsidóellenes politikája miatti tiltakozásul. A Rotschild fasor északi részén további érdekes Bauhaus stílusú házakat láttunk.

A Maze utcában egy régi víztorony egy izraeli magyar mérnök, Gút Árpád munkáját dicséri, aki még az 1920-as években érkezett Palesztinába.

A séta végén a vállalkozó kedvűekkel elsétáltunk egy hangulatos sörfőző-sörözőbe ahol a hordók és üstök mellett megismerkedhettünk a hely sör különlegességeivel.
  
 
A kirándulásról itt láthattok még képeket:

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=544428085610469&set=pcb.706203052727398&type=1&theater

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=617185411636287&set=pcb.617186064969555&type=1&theater

Néhány fénykép a Migdal HaShalomban látható kiállításról:
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10202001430307105&set=pcb.10202001436507260&type=1&theater

2013. augusztus 10., szombat


Magyar ajkú gyerekeké volt a tengerpart Tel-Avivban

Szombati programunk főszereplői a kisgyermekes családok voltak, akik főleg a Merkázból érkeztek, de akadt olyan is, aki Ashdodból kelt útra kora reggel, hogy együtt töltse velünk a délelőttöt. A Mini Bohém tengerparty reggel egy családos vetélkedővel indult, melyben a legkisebbektől a nagyokig, mindenki részt vett. A verseny négy helyszínen zajlott: a tengertől indulva, több „kihívásokkal tűzdelt” állomást kellett teljesíteni, mire a versenyzők eljutottak az utolsó „akadálypályáig”. A lelkesedés mindenkiben megvolt, így a közel kétórás kihívás után a résztvevők igazi „gyermeki” lelkesedéssel vehették át a helyezésekért járó okleveleket. 
 
 
 
 
Az esemény fotóit itt nézhetitek meg:
https://www.facebook.com/profile.php?id=100004614823016&sk=photos&collection_token=100004614823016%3A2305272732%3A69&set=a.211399235690569.1073742098.100004614823016&type=3

2013. július 25., csütörtök

Ismét kifutott a hajó...

2013. július 25-én régi ígéretünknek tettünk eleget. A tavalyi közös hajókirándulás sikerén felbuzdulva idén ismét útjára indult a zenehajó a herzliai kikötőből. A talpalávalót most is Érháti Gábor válogatta, a három táncoslábú gida, Tamás Majka, Érháti Fanny és Rumy Niki  hangulatfelelősként az egész csapatot megmozgatta. A védett öbölben töltött kellemes délutánt követően az esti fényekben kikötőbe visszatérő yachtunk a hajótársaság élő reklámja lett. Jó hangulatunk a szárazföldön várakozókra is átragadt :-)

 
Az eseményről készült képeket itt nézhetitek meg:
 

2013. július 22., hétfő

A napok, amikor rekedtre kiabáltuk magunkat


A Petah Tikvai keménymag az idei Makkabia játékokon (július 15-29) többször is kilátogatott a netanjai Wingate uszodába, ahol a magyar férfi és női vízilabda csapatot buzdítottuk. Sikerrel :-)
Mindkét csapat bronzérmet szerzett a 2013-as Makkabián.

2013. július 11., csütörtök

Szandi koncert Petah Tikván


Lassan két éve, hogy a bohém banda évszakonként legalább egyszer összejön egy nagy házibulira. Jókedvben és táncos lábakban sosincs hiány, ezúttal azonban erősítést is hoztunk. Szandi fantasztikus hangulatú koncertet adott, még a szkeptikusok is kalapot emeltek.



A buliról több képet is láthattok Szandi hivatalos oldalán:
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=575866419122790&set=a.575865209122911.1073741825.168305329878903&type=1&theater

A Facebook csoportunkban:

https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.679654815382222&type=1

Szandival a koncert előtt Steiner Kristóf készített interjút az Új Kelet számára:

2013. június 30., vasárnap

Bohém barangoló (2.)
Jaffa kincsei
 
 
 
 
Némi fáradtság,  jókedv és élénk érdeklődés jellemezte a Bohém barangolás első, jaffai túrájának résztvevőit. A huszonnégy fős társaságban minden korosztály képviselte magát, s Dan, az idegenvezetőnk, nagy örömére a csapat nem csupán passzív befogadóként vett részt a reggeli városnézésen. Rácsodálkoztunk a szebbnél szebb épületekre, amik mellett eddig úgy mentünk el, hogy történetükről alig ismertünk valamit, s közben kérdeztünk, s kérdeztünk megállíthatatlanul. 

Jaffa már évezredek óta fontos kikötőváros. Egyiptomiak, filiszteusok, zsidók, rómaiak, arabok, törökök és angolok váltották itt egymást. A régi Jaffa ma is látható arculata az ottomán uralom vége felé alakult ki. Ugyanarról az ottomán, más néven török, birodalomról van szó, amelyik Magyarország történetében is fontos szerepet játszott. A Nándorfehérvári csatától a Mohácsi vészen keresztül egészen Buda visszafoglalásáig. Az Ottomán birodalom 1516-tól egészen az első világháború végéig, 1918-ig uralkodott a Szentföldön. A jeruzsálemi Óvárost körülvevő fal, Akkó, Jaffa és Cfát régi negyedei mind az ottomán időkben épültek

A séta az Óratorony térről indult. A tér közepén álló torony, a tetején az órával, az utolsó ottomán szultán Második Abdul Hamid idején épült, a modernizáció jelképeként. Hiszen ha mindenki pontosan tudja, hogy hány óra van, hatékonyabban tudnak az emberek dolgozni.

Maga a tér, amely a régi városfalon már kívül esett, a XIX. században alakult ki. Itt állt az Új Szeráj (azaz a kormányzó rezidenciája), a kormányzó lakóháza, a rendőrség, ami egyben a börtön épülete is volt, s amelyet most butik szállodává alakítanak át. Az Új Szeráj épületében a Függetlenségi Háború idején a jaffai arab fegyveresek főhadiszállása rendezkedett be. Ahogy a harcok egyre nagyobb méreteket öltöttek, 1948 januárjában a LECHI nevű zsidó földalatti szervezet fölrobbantotta az épületet.

Az Óratorony tér után keskeny utcákon haladtunk tovább a régi piac épületei mellett, majd megérkeztünk a több mint százötven éves MANULI fogadó elé, amely ma egyszerű lakóházként szolgál. Az akkori idők szokásának megfelelően a földszinten raktárak és istállók voltak, az XIX. század második felében a fogadó a zsidó közösség összejöveteleinek is a színhelye volt, más épület akkor nem állt rendelkezésre.

Továbbhaladva a sikátorokon keresztül a Mahmudija mecsethez érkeztünk. A XIX. század elején felújított mecsetet Mahmud A-Sami agáról, Jaffa akkori kormányzójáról nevezték el. A mecset színei, a fény játéka a gyönyörű üvegablakokon a legkisebbek figyelmét is megragadták.

Mahmud aga fontos szerepet játszott Jaffa fejlődésében: felújította a városfalakat, újjáépítette a város kapuját, és ezt a mecsetet is. A mecset oszlopokkal körülvett udvarába lépve nagy csend fogadott minket. Az egyik oldalsó udvarban az imádkozás előtti mosakodásra szolgáló csapok egy hatalmas építménybe vannak beillesztve, az építmény a jeruzsálemi Szikla Dómot formázza. Miután cipőnket levettük, a mecsetbe belépve megcsodálhattuk a hatalmas belső teret, a gyönyörű geometriai mintával festett falakat és kupolát, a korlátok fafaragásait és a padlót teljesen beborító szőnyegeket.

Az egyre melegebb idő nem riasztotta el a városnézőket, hogy megmásszák a Jaffa óvárosa közepén álló dombot. A négyéves Szalai Lia az egyik legfrissebb gyaloglóként szinte elsőként ért fel a csúcsra a HaPisgah kertben. Útközben egy etióp lakodalmas menettel is találkoztunk, majd a tetőre érve megcsodálhattuk az ott álló biblia témájú szobrot és a nagyszerű kilátást a tel-avivi tengerpartra. S miközben a Szent Péter templom és Androméda sziklák történetével ismerkedtünk, az is kiderült, hogy bizony van mit tanulnunk az idősebb generációtól, többek között a görög mitológiáról... A városnézést a római katolikus templomban fejeztük be, ahol az afrikai keresztény közösség néhány tagjának elsőáldozási ceremóniáját is megnézhettük.

 A napsütésben némileg kitikkadt vándorok a kirándulás végén örömmel ráztak kezet, s egyöntetű véleményként hangzott el, érdemes volt a sabatot aktív pihenésre felhasználni. Köszönet a felkészült idegenvezetőnek, Dan Diamantnak és feleségének Annamarinak a nagyszerű szervezésért és a mókás ajándékokért! A Bohém barangolás következő állomása Tel Aviv lesz, augusztusban egy esti séta alkalmával ismerkedünk majd a világváros nevezetességeivel.  
 
 
A jaffai városnézésen készült képeket itt tekinthetitek meg:
 

2013. június 15., szombat

Bohém barangoló (1.)

Ein Parat és az Avshalom cseppkőbarlang




Ez az első kirándulás azt hiszem mindannyiunk számára emlékezetes maradt. Nemcsak a fantasztikus sivatagi környezet és a sziklacsúcsok miatt... A szerpentinen lefelé araszoló buszunkban bizony elmondtunk néhány imádságot. Visszafelé már nem is tűnt olyan félelmetesnek a keskeny út, amelyen női buszsofőrünk hihetetlen ügyességgel kanyargott. Még a fiúk is kalapot emeltek előtte.

A kirándulásról készült képekből itt lehet csemegézni:

https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.665996010081436&type=1

2013. május 30., csütörtök

Nyárnyitó buli 2013.


Táncos lábak sűrű koppanása jellemezte ezt a szezonnyitó rendezvényt. A hangulat ismét fergetes volt, a talpalávalót ezúttal Erős Csaba szolgáltatta.


 
 
 
További képeket itt találhattok:
 

2013. március 3., vasárnap


Vámpírok, angyalok és indiánok
Bohém purim 2013


Purim idején nem szégyen a maskara, és a vidámság, amiért nekünk sosem kell a szomszédba mennünk.



A II. Bohém purimról további képeket itt láthattok:

https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.612649588749412&type=1


A kis- és nagykorú bohémek jelmezeit közelebbről itt nézhetitek meg:

https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.612965558717815&type=1

2013. január 13., vasárnap

Pótszilveszter karaoke show-val

A törzshely (Petah Tikva, Rehov Janaj 9.) már jól ismert volt minden bulira vágyó Bohém számára.  Ezúttal a 2012-es évet búcsúztattuk el közösen és már előre örültünk az elöttünk álló új esztendő remek Bohém party-jainak. A mikrofon kézről-kézre járt, rengeteg régi melódiát remixeltünk sikeresen. A szervezők ígéretett tettek, hogy idén sem unatkozunk majd. Évvégén meglátjuk mi teljesült az újévi fogadalomból :-)



A bulin készült képeket itt nézhetitek meg:

https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.589905844357120&type=1