2013. október 31., csütörtök

Ping-pongban és bulizásban is bajnokok vagyunk!




Október utolsó napján új helyszínen, a Wizo különtermében gyűlt össze a csapat. A kora délutáni kezdést kicsit megakasztotta a petah tikvai forgalom, de végül minden a helyére került és Dan Diamant és Annamari hathatós segítségének köszönhetően megkezdődhettek az első országos Bohém ping-pong verseny selejtezői. A vártnál kevesebben jöttek el a versenyre, s ahogy lenni szokott a legmesszibbről érkezők futottak be legelőször :-)

Eilatot hét fős társaság képviselte, fantasztikus teljesítménnyel, a férfi (Nagy Levente Edy) és női (Dékán Judit) bajnokunk is a soraikból került ki. Ashdodról Hausz Fischer Panni, a Merkazból Annamari Diamant Besnyő és Erős-Hajdu Szilvia voltak a női versenyzők, a fiúk közül a Merkazból Dan Diamant, Érháti Gábor, Schermann Gábor, Alex Gábor, Erős Csaba törtek a bajnoki címre. Egyelőre kevés sikerrel, de talán majd legközelebb, az eilati visszavágón.

A versenyt egy fantasztikus bulival zártuk, ahol jól megmozgattuk az eilati csapatot.


Képeket itt láthattok a versenyről:

https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.744080665606303&type=1

A buliról pedig itt:

https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.741501679197535&type=1

2013. október 19., szombat

Bohém barangoló 4. Tel Aviv tengerpartján

 

A Bohém Barangolók az idei október egyik vasárnapján Dan Diamant idegenvezető segítségével a tel-avivi tengerparttal ismerkedtek meg. Az időjárás-felelős nagyon jól végezte a dolgát, napos de nem túl meleg időben sétálhattunk. Nagyon sokan járnak a tengerpartra fürödni, sétálni, egy sört meginni, vagy esetleg randevúzni, de érdekes kicsit megismerni a hely egy másik arcát is.

A társaság a Jarkon folyón átívelő gyalogoshíd mellett gyülekezett. A törzstagok mellett új résztvevők is feltüntek, és jónéhány gyerek is eljött.

Először a Jarkon folyó torkolatához mentünk és megpróbáltuk megállapítani, hogy merre is folyik ez a folyó. Mivel a Jarkon folyó eredeténél, Ros Haajin mellett, az Izraeli Vízművek a víz nagy részét az országos vízhálózatba szivattyúzza, így ez nem is volt olyan könnyű feladat.

A mellettünk levő magas kémény a Reading erőmű része. Megtudtuk, hogy az erőmű és az egyik közeli ramat-avivi utca névadója nem más mint Reading első márkija aki 1860-ban Daniel Isaacs (vagy magyarosan Izsák Dani) néven látta meg a napvilágot, egy londoni zsidó szőrmekereskedő fiaként. Mint jogász és politikus szép karriert futott be a Brit Birodalomban, egy időben India kormányzója is volt. Mint aktív cionista az Izraeli Elektromos Művek egyik alapítója volt és így róla nevezték el az egyik első nagy erőművet.

A Wauchope gyalogoshídon átkelve a tel avivi kikötőbe értünk. A harmincas években épült kis kikötő fontos szerepet játszott a város életében, ma pedig népszerű szabadidő és szórakoztató központ. Az elfáradt sétálók az itt található kedves piacon ehettek, ihattak.

A parton továbbmenve a Hilton szálloda melletti parkban szabadtéri szoborkiállítást és egy régi arab temetőt tekintettünk meg. Az egyre melegebb idő sem tántorította el a bohémokat. A Dan szálloda mellett kiderült, hogy 1933-ban innét indult utolsó útjára Haim Arlozorov, mielőtt az akkor még elhagyatott tengerparton meggyilkolták. Ez a politikai gyilkosság nagy port vert fel annak idején. Kevesen tudják, hogy a gyilkosság feltételezett indítéka az volt, hogy Arlozorov a náci Németországgal tárgyalt a kivándorló zsidók vagyonának a kimentése céljából. Ezt a tárgyalást sokan egyfajta árulásnak látták. Gyanuba keveredtek jobboldali cionisták, arabok, németek, angolok, de tulajdonképpan ma sem tudjuk, kik voltak a gyilkosok.

Utunkat a London téren fejeztük be, ahol az illegális bevándorlásnak szentelt emlékművet nézhettük meg. Megismerkedtünk azzal a küzdelemmel amit a palesztinai zsidó közösség vívott az angol bevándorlási politika ellen és néhány hajó útjának hősies történetével is.

A mintegy háromórás út után mindenki megérdemelte az otthoni pihenést és a jó ebédet.

További képeket itt találtok:

https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.744079235606446&type=1
 

 

2013. augusztus 29., csütörtök

Bohém barangoló (3.) - Esti séta Tel Avivban




Augusztus utolsó csütörtökén a Rotschild fasorban találkoztak a Bohém barangoló sorozat következő állomásának résztvevői. A csaknem harminc fős társaság elsősorban a Merkazban élőkből gyűlt össze, de még Karkurból és Karmielből is érkeztek lelkes érdeklődők. Idegenvezetőnk ismét Dan Diamant volt.


A rövid ismerkedés után elkezdődött a városnézés. A csapat először Tel Aviv első, egykor egész Ázsia és Afrika legmagasabb felhőkarcolójához, a Salom toronyhoz sétált el. Sokan jártak már erre, de kevesen ismerik az épület földszintjén a két hatalmas színpompás mozaikot Nachum Gutman illetve David Sarir alkotásait, melyek Jaffo és Tel Aviv történelmét mutatják be. Ugyan itt régi fotók, makettek örökítik meg Tel Aviv történetét a kezdetektől, az első lakónegyed, az Achuzat Bait megalapításától 1909-ben, napjainkig.

A Herzl és az Achad Haam utcák sarkán egy kis régi, egyemeletes ház áll, mellette pedig egy ultramodern sokemeletes irodaház magasodik. A régi ház, a méltatlanul elfeledett Akiva Arje Weisz, Tel Aviv megalapítójának a háza, az Achuzat Bait egyik első épülete. Az 1990-es évekre teljesen leromlott lakóépület felújítása volt a feltétele annak, hogy a vállalkozó engedélyt kapjon a mellette álló magas, modern irodaház felépítésére. Ez az érdekes kapcsolat több más helyen is megfigyelhető Tel Avivban, egy gyönyörű kis egyemeletes ház mellett egy harminc emeletes felhőkarcoló.

Visszatérve a Rotschild fasorra Nachum Gutman egy másik mozaik alkotásával ismerkedtünk mely szintén a város történelmének érdekes pillanatait ábrázolja.

Utunkat a Rotschild fasoron folytattuk. Meir Dizengoff, Tel Aviv polgármesterének lovas szobra a volt lakóháza előtt áll, mely épület arról híres hogy itt írták alá Izrael függetlenségi nyilatkozatát. A fasor menti szépen felújított eklektikus stílusú házak közül a legérdekesebb a Levin ház, melyben egykor a Szovjetunió izraeli követsége kapott helyet. 1953 elején zsidó aktivisták robbantást hajtottak végre a szovjet követség ellen, a Szovjetunió illetve Sztálin zsidóellenes politikája miatti tiltakozásul. A Rotschild fasor északi részén további érdekes Bauhaus stílusú házakat láttunk.

A Maze utcában egy régi víztorony egy izraeli magyar mérnök, Gút Árpád munkáját dicséri, aki még az 1920-as években érkezett Palesztinába.

A séta végén a vállalkozó kedvűekkel elsétáltunk egy hangulatos sörfőző-sörözőbe ahol a hordók és üstök mellett megismerkedhettünk a hely sör különlegességeivel.
  
 
A kirándulásról itt láthattok még képeket:

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=544428085610469&set=pcb.706203052727398&type=1&theater

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=617185411636287&set=pcb.617186064969555&type=1&theater

Néhány fénykép a Migdal HaShalomban látható kiállításról:
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10202001430307105&set=pcb.10202001436507260&type=1&theater

2013. augusztus 10., szombat


Magyar ajkú gyerekeké volt a tengerpart Tel-Avivban

Szombati programunk főszereplői a kisgyermekes családok voltak, akik főleg a Merkázból érkeztek, de akadt olyan is, aki Ashdodból kelt útra kora reggel, hogy együtt töltse velünk a délelőttöt. A Mini Bohém tengerparty reggel egy családos vetélkedővel indult, melyben a legkisebbektől a nagyokig, mindenki részt vett. A verseny négy helyszínen zajlott: a tengertől indulva, több „kihívásokkal tűzdelt” állomást kellett teljesíteni, mire a versenyzők eljutottak az utolsó „akadálypályáig”. A lelkesedés mindenkiben megvolt, így a közel kétórás kihívás után a résztvevők igazi „gyermeki” lelkesedéssel vehették át a helyezésekért járó okleveleket. 
 
 
 
 
Az esemény fotóit itt nézhetitek meg:
https://www.facebook.com/profile.php?id=100004614823016&sk=photos&collection_token=100004614823016%3A2305272732%3A69&set=a.211399235690569.1073742098.100004614823016&type=3

2013. július 25., csütörtök

Ismét kifutott a hajó...

2013. július 25-én régi ígéretünknek tettünk eleget. A tavalyi közös hajókirándulás sikerén felbuzdulva idén ismét útjára indult a zenehajó a herzliai kikötőből. A talpalávalót most is Érháti Gábor válogatta, a három táncoslábú gida, Tamás Majka, Érháti Fanny és Rumy Niki  hangulatfelelősként az egész csapatot megmozgatta. A védett öbölben töltött kellemes délutánt követően az esti fényekben kikötőbe visszatérő yachtunk a hajótársaság élő reklámja lett. Jó hangulatunk a szárazföldön várakozókra is átragadt :-)

 
Az eseményről készült képeket itt nézhetitek meg:
 

2013. július 22., hétfő

A napok, amikor rekedtre kiabáltuk magunkat


A Petah Tikvai keménymag az idei Makkabia játékokon (július 15-29) többször is kilátogatott a netanjai Wingate uszodába, ahol a magyar férfi és női vízilabda csapatot buzdítottuk. Sikerrel :-)
Mindkét csapat bronzérmet szerzett a 2013-as Makkabián.

2013. július 11., csütörtök

Szandi koncert Petah Tikván


Lassan két éve, hogy a bohém banda évszakonként legalább egyszer összejön egy nagy házibulira. Jókedvben és táncos lábakban sosincs hiány, ezúttal azonban erősítést is hoztunk. Szandi fantasztikus hangulatú koncertet adott, még a szkeptikusok is kalapot emeltek.



A buliról több képet is láthattok Szandi hivatalos oldalán:
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=575866419122790&set=a.575865209122911.1073741825.168305329878903&type=1&theater

A Facebook csoportunkban:

https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.679654815382222&type=1

Szandival a koncert előtt Steiner Kristóf készített interjút az Új Kelet számára: